Trafik a mi házunkban

Egy barátunk kérdezte nemrég, hogy emlékszem-e, hogy trafik volt a házunkban. Az ő egyik nagybátyjának volt a háború előtt trafikja, és a háború után ezt a lehetőséget kapta helyette. Egy kis trafik, folyton huzat volt, a nagybátyjának meg folyton vörös és dagadt volt a keze a huzattól.


Nem emlékeztem, de megtaláltam, itt a kép a fortepanról 1956-ból:

A lángosos felvétel párja, de látszik rajta, hogy ott a trafik, és egy illatszerbolt is. A középen álló nő pedig mintha Vadász néni lenne... De őt már sajnos erről nem lehet megkéredzni.

Ennek kapcsán több minden eszembe jutott. Az egyik az a másik trafik, ami a Visegrádi utca páratlan oldalán volt, és iskolába menet sokszor nézegettem, hogy mi mindent lehet ott kapni. Ami a legigazibb volt, az a vizicsoda, ami egy kis zacskóban volt kapható, színes préselt papírdarabkák, rá volt írva a zacskóra, hogy ebben a zacskóban füstölgő hajó és ház is van,  És ha beleszórtad a vízbe, egy idő után a szines darabkák kibomlottak, és valóban: virágok, hajó, füstölgő ház, minden ott úszott a tányérban :)

De nemcsak én emlékszem, van még, aki szintén emlékszik erre a dologra: itt. 

Folytassuk - képekkel

Már nem tudom, mit kerestem a fortepanon, de aztán ott lyukadtam ki, hogy elém került egy pár Visegrádi utcai és Szent István körúti kép, régről. Ideteszem őket azzal, hogy ha a fortepan honlapon beírjuk az utcanevet, biztos egyre több érdekes dolgot fogunk találni.

Ez például a mi házunk, 1956-ban. A lángososra és a hentesre kifejezetten emlékszem. 

És ilyen volt a mi utcánk és a körút sarka, amikor születtem, ötvenegyben. 

Ez a kép meg 1935-ből való, és a mi oldalunkról látható a körút, pár lépés még előre, és fordulhatunk is be a mi utcánkba. Érdekes, hogy nem is látszik olyan réginek.

Ez a két kép meg azért érdekes, mert itt volt sokáig a villamosmegálló, és a házunk előtt elég nagy volt a gyalogosforgalom, mert ott mentek át az emberek az újpesti villamosokhoz.

Zsuzsika néni, a tejes. Élelmiszer boltok a környéken

A napokban eszembe jutott, hogy gyerekkoromban kikaptam, ha a friss kenyeret úgy vittem haza, hogy le volt törve a vége. Vagyis így emlékszem, de hogy kitől kaptam ki, és mi is volt ez, és egyáltalán, ki küldött boltba, arra nem emlékszem.

Arra viszont emlékszem, hogy Zsuzsika néni, a tejes a Visegrádi utca páros oldalán egy kisboltban árulta a tejet, kenyeret, péksüteményt, vajat. A hangulatról adalék itt, vagyis inkább a kontextusról. Arra emlékszem, hogy odajártunk tejért, eleinte egy alumínium, majd egy műanyag kannával. Ennek a kanna része puha, a fedele pedig kemény műanyagból volt, és bizony egy idő utána műanyag a mosástól kiszőrösödött és megsárgult, nem volt nagyon gusztusos, és a teteje is sokszor belesett a tejbe, a tej meg kilötykölődött.

eleinte ilyesmi tejeskannánk volt 

A tejből is kétféle volt, ha jól emlékszem, kannás és üveges, mintha az üveges lett volna drágább, mi kannásat vettünk. A kannásat nagy alumínium kannákból mérte ki,

valami ilyesmiből, talán nagyobból, de ilyesféle alumínium mérőeszközökkel.

Az már egy későbbi időszak volt, hogy üvegeset vettünk, az üveg keménypapírból készült koronggal volt lezárva. itt látható ebből egy két példány, és a témával kapcsolatban több ember is megszólal, de nemek a chrome azt jelezte vissza, hogy a hely nem biztonságos, így kimásoltam egy-két képet, is ideteszem őket. Látható, hogy a hatvanas évek elején még keménypapíros kupak volt, utána jött a vékony fólia.

kb ilyesmi volt a tejesüveg

ilyen meg az a bizonyos keménypapírból készült kupak (az anyaga kb a söralátété, és rajta volt a nap is, hogy meddig jó)

Itt meg egy pár alumínium kupak is látható. Később kaptunk valahonnan egy nagyon modern puha műanyag, vagyis inkább gumi üveglezárót, itt van valahol a háztartásban, nem is olyan régen láttam valahol.

A kupakoknak különböző színe volt,fehér alapon kék és talán piros, mintha a kék lett volna a három forintos és a piros a három hatvanas, tán pasztörizált tej, de ahogy látom, ezt valamiért teljes tejnek hívták. A zacskós tej csak később jött, a tetrapacknak nevezett dobozos tej még később.

Fehér és barna kenyeret lehetett kapni három hatvanért és három forintért, volt kifli, zsemle, később pacsni,  de amit leginkább szerettem és míg az előbbiek negyven fillérért voltak kaphatók, addig talán ez, a rongyos kifli valamivel drágább, talán ötven fillér volt. Kivételes alkalmakkor vehettünk diós és mákos pozsonyi kiflit, az egyik patkó alakú volt, a másik hosszúkás.

De ha már a tejesről írok, meg kell említenem a "kedves nénik boltját", ez ott volt, ahol ma a Ring szálló van, szép üveges pultok mögött kedves nénik bóbitás nénik álltak. Akkor még külön volt a kassza, és az egész nagyon magasan volt (nyilván én voltam kicsi), a nénikkel és a kasszás nénivel való beszélgetés mindig nagyon felülről lefelé zajlott, emlékszem, fehér cérnakesztyűt hordtam, különösen ha a nagy mamámmal voltunk, és itt vettük a gépsonkát. Ezt a boltot a nagymamám mindig csak meinlként említette, egy idő után kezdtem tudni, hogy ennek valami köze lehet ahhoz a cakkos szélű poháralátéthez, ami valamiért a szalvéták között a szekrényben volt

Lehet, hogy nem pontosan ilyen volt az a kassza, de ilyesmire emlékszem, az biztos, hogy gombok voltak rajta és a jobboldalán egy kart kellett tekerni

ez pedig az a bizonyos Meinl embléma, amivel aztán személyesen 19 évesen találkoztam Bécsben, majd 1990 után a Kisúttörő Áruház helyén lett egy nagy önkiszolgáló Meinl, ami tíz éven belül be is zárt.

A sztori egy része itt olvasható, egy másik része itt. 

És ha már itt vagyunk, nehogy elfelejtsem a jegest. Egy index fórumról másoltam ide: 

Az illető a negyvenes évek végén fényképezte. A Katona József utca és a Visegrádi utca sarkánál volt egy udvar, ide érkezett a jeges lovaskocsival, és odagyűltek az emberek vödrökkel jeget venni, amit aztán, mi is, a jégszekrényükbe töltöttek be, hogy a tej, a hús, a vaj ne romljon meg.

A mi jégszekrényünk ilyen volt:

vagy ilyen, a fa burkolaton belül egy bádog doboz volt, a kettő közé tették a jeget.

A hűtés történetéről egész jó szakcikk olvasható itt. És erről persze eszembe jut, ahogy a z akkor nagyon divatos fagylaltgépet hoztuk haza Áronnal Velencéből egy kusettben utazva egy idegesítő olasz-magyar párral a nyolcvanas évek második felében, de ez már egy másik történet.

A Tejvendéglő, a Démusz és a Modern étterem illetve jobbnál jobb helyek

A napokban megemlékeztünk apámmal a Tejvendéglőről. Azt mondja, hogy az alkoholizmus elleni harc részeként, ötvenegyben hozták létre a Tejvendéglőt a Marx téren. Később itt bank lett, de hogy közben mi volt, azt nem tudom. Emlékeim szerint két szintje volt, mintha önkiszolgáló lett volna az alsó hatalmas rész, a fenti galériára mentünk fel édesanyámmal, és ott ettünk máglyarakást, úgy emlékszem.  Ezt a máglyarakás dolgot érdekes módon sok netes forrás is említi, például egy Vidám Olasz nevű felhasználó a facebookon, és az ő képeinek kommentelői ezen a helyen.

Meg is találtam a neten itt egy jó kis gyűjteményt, MTI fotókból, de magát a Tejvendéglőt azért külön ideteszem:

Ahhoz már későn születtem,hogy a Tejvendéglővel szemben levő Ilkovicsról bármit is tudjak, egyszerűen nem emlékszem, de itt érdekes dolgok olvashatók róla, hátha apu emlékszik rá. Egy fórumozó 2010-ben idéz egy pár helyet az Ilkovicsról és a Tejvendéglőről - ezeket itt lehet olvasni.

A térről további érdekességek olvashatók itt. Persze a Mosoly Album nekem is megvan, itt készítettek rólunk Dorkával képeket, ha megtalálom, beszkennelem, és ideteszem őket.

De maradjunk azoknál a helyeknél, ahol enni lehetett. A lángosost közvetlenül a kapunk mellett már említettem, még mindig az orromban az olajszag, fokhagymaszag és az eldobált olajos papírok szaga.

Szemben velünk volt a Modern étterem, pár lépcső lefelé, szuterén. Professzor külsejű komoly főpincérrel, akinek nagyapám mindig plusz két forintot adott a kezébe, miután a fizetőt is megborravalózta. Ez akkortájt lehetett, amikor az én heti zsebpénzem is két forint volt. Én mindig köményes sertéssültet ettem, ki tudja miért, de szinte mindig azt. Családilag jártunk ide, a nagyszülőkkel. Nézem a netet, hátha találok egy képet, valamit, nini, itt van valami, valaki rajtunk kívül is emlékszik rá.

Ha tovább keresgélnék a Visegrádi utcai villamost, villamos síneket ábrázoló képek között valószínűleg meglenne a Modern étterem képe is, majd máskor.

Most jöjjön a Nyugati resti, azaz a Démusz. Nekem arról híres, hogy a szüleim esküvői ebédje ott volt. Aztán már csak a fehér abroszos pályaudvari resti, ahol Márkus Istvánnal folytattunk valami sürgős és titkos megbeszélést a nyolcvanas évek elején, Áron már megvolt, akkortájt ajándékozta nekünk Áronnak és nekem a Hómari című mesekönyvét,

másra nem emlékszem, csak arra, hogy elég kínosan éreztem magam. Pista éppen inkognítóban érezte lenni magát, és folyton nézegetett körbe, ezért nem jött fel a lakásra, pedig az kézenfekvő lett volna, attól tartott,figyelik. Akkor nem gondoltam, de ma már biztos vagyok benne,hogy tényleg figyelték, húzogattam a körmömet a fehér damaszton, nem nagyon néztem rá, túlságosan közel hajolt, suttogva beszélt, azt hiszem kávét ittunk, meg valami felest, és nem volt jó az egész.

Ma már McDonalds, a legszebbek egyike, a pestiek közül biztos a legszebb, akkor inkább nagy hodály. Megkönnyebbülés volt nekem, amikor ilyen lett, az a márkusos élmény eltűnt.

Ide tartozik a másik pontban említett hentes - illetve a hentesek általában. A mai henteshelyzetről Tomi tudna nálam többet, én csak a szűk környéket ismerem. Mindenképpen érdemes megjegyezni, hogy a Visegrádi 12-ben (eredetileg a mi házunkban) levő Jani hentes messze földön híres - a hentesnél falatozni jó című blog is többször említi. És ha már itt tartunk, akkor - szintén felnőttkori élmény - kihagyhatatlan a Pinczi, a mi Janink bátyja, a körúton: fotók itt. Nekik facebook oldaluk is van.

Viszont a kóser hentes, amit sokszor láttam, és csak egyszer vásároltam ott, bélszínt,  a Visegrádi utca 16-ban, sajnos már rég bezárt, egy ideig még kint volt egy telefonszám, hogy hol lehet húst rendelni, aztán vége volt.

Poloska és svábbogár

Áron azt hiszem vágyott rá, hogy megismerje, olvassa, hogy mit is vettek fel a közegek a lakásban, milyen jelentések vannak. Beszélgettük, hogy egészen kicsi volt, talán jött a foga, és nálunk hordta össze egy csapat a Feketébent, egy lemez talán ma is a megvan a spejzban, és váltott jótanácsokat kaptam, hogy mit is csináljak Áron fogával, sírásával ... Lehet, hogy még egyszer kikérem, bár nem nagyon szeretném tudni, amit még nem tudok. Megvan, hogy x, amikor idejött, valamiért, vagy valami üzenettel, és nem szólt egy szót sem, csak átadott egy papírt az instrukciókkal, és előtte kellett (volna) lenyelnem vagy megsemmisítenem, hogy őróla aztán kiderült, hogy ő volt a besúgó. Aki nem mellékesen elvitte egy két könyvemet, hogy ez nekem úgyse kell. :)

És azt sem írom most, hogy Anci néni hogy kommunikált a megbízottakkal (ilyenkor a mindig nyitott ajtóablak, félig be volt hajtva, és hogyan is kommunikáltuk mi le, mármint ő meg én,hogy a nálam lakó vidéki gyerekekkel mi van (egy román és egy romániai magyar disszidens héderelt nálunk, de ez akkor szörnyen veszélyes és titkos volt, vagy csak ők gondolták annak, nem tudom). A magyar fiúról aztán a másik azt mondta, hogy szerinte besúgó volt, ez csak egy ilyen érdekes történet.

Hanem írok a poloskákról - apám elnyomott kis micsodákat a falon, a hengerelt fal mintái között vörös pöttyök voltak, a vér - őszintén szólva nem emlékszem, hogy féltem undorodtam, vagy vakaróztam volna. Viszont ott volt az anyám gyerekkorából való történet, amikor Dénesnek megmondták, hogy bemehet az iskolai ünnepélyre, de nem szabad elmondania, hogy Ági skarlátos, de nem készítették fel eléggé, így a kérdésre, hogy mi van a nővérével azt mondta,hogy nem jöhet, mert nagyon összecsípték a poloskák.

És írok a svábbogárról, arról a gyönyörű vasárnap délelőttről, amikor a belső szobában a kártyaasztalnál reggeliztünk, gyönyörűen besütött a nap, csillogott a méz és a lekvár, és én megbűvölten néztem, hogy a fénycsíkban hogy bukdácsol a szőnyeg hepehupáin felénk egy csillogó feketehátú svábbogár.

Volt gezarol, és emlékszem a szagára, a whisky olykor arra emlékeztet, svábbogárszagnak gondolom magamban. Csikokban a fal mentén körben, aztán a bogarak széthordták, majd kalimpáltak háton fekve, ezt azért utálta. Mint ahogy azt is, ahogy amikor kimentem éjjel a vécére (egyben volt a fürdőszoba és a vécé) és a kagylóban ott úszkált, evickélt egy fekete bogár. Na hát ez beleégett az agyamba, és nem tudom sikoltottam-e, vagy hívtam-e valakit segítségül (mint ahogy ma tenném), de az biztos, hogy abba akkor azt a vécét nem használtam.

Mindez történt valamikor az ötvenes évek elején.

Köpőcsésze és társaik

Amikor gyerek voltam, még ki volt írva a villamosokon,hogy köpködni tilos, Na nem ilyen, hanem ennél valamivel egyszerűbb, farostlemez vagy bádog táblák, voltak köpőcsészék különböző nyilvános helyeken bádogból, porcelánból, de olyanra, amilyen nálunk volt, máshol nem emlékszem: minden lépcsőfordulóban egy kanyaros fadoboz, homokkal, az az emlékem, hogy ide köpni lehetett meg a csikket dobni. A nevét sem tudom.

Mark Twain: Újságírás Tenesseeben c. novellájában ír le egy ilyet a Morning Glory szerkesztőségi szobájában "There was a wooden box of sand, sprinkled with cigar stubs and “old soldiers,” "A sarokban egy homokkal teli faláda, teleszórva cigarettavégekkel és használt bagóval, "- Szász Imre magyar fordításában az egyébként 18871-ben megjelent írás itt olvasható, nagyon szórakoztató.

Ez az, de a fordító nem talált neki magyar nevet, talán nem is volt neki.

És úgy emlékszem, a liftben volt egy szék, amire rá lehetett ülni. De van egy párhuzamos emlékem is, ki tudja, melyik igaz, hogy a liftben volt egy felcsapható pad szemben az ajtóval, és arra lehetett ráülni. De a liftet én egyedül úgysem használtam, gyalog jártam a harmadikra, mert fizetős volt, és ki kellett hívni Horváthnét, tán Mariska nénit, később meg, felnőtt koromban Anci néni liftezett, amíg nem lett hívólift.

És ha már házmester - a házmester és a BM kapcsolata közismert, nem is vesztegetnék erre külön szót, de az érdekes azért, hogy 1982-ben, amikor ideköltöztünk újra, Anci néni egy csapat rendőrt javasolt, hogy azok majd kifestenek nálunk. Elég rosszul festettek ki, és akkor nem gondoltam, hogy ez furcsa lenne, ma már azt gondolom, hogy legalábbis érdekes.

Még a hatvanas évek eleji házfelújítás előtt tele volt mindenféle szoborral, dísszel a ház. Akkor történt legalábbis egy festés, és sok mindent leszedtek, elmozdítottak, emlékszem, hogy feltűnt a hiányuk, de akkor abban voltam, hogy ezek csúnyák, így nem bántam.

Bántam viszont, nem akkor, hanem később a fantasztikus eper és cseresznyemintás fürdőszoba és vécé porcelán, fajansz műremekeket. Egy-egy lakásfelújításnál még elő-előkerültek ilyenek, amikor a miénk, a fürdőszobai falicsap tartója, szép rézcsapokkal, amit már rég nem használtunk, mert a gázbojlerból, hosszú csapon át jött a melegvíz, már eltűnt. Lehet persze, hogy ha kipakolom a spejzt, egyszer meglesz.

A konyhai kék csempezárósorból a felújításkor eltettem párat, kérdés persze, hogy érdemes lesz-e valaha is visszatenni, emléknek. Viszont annak már nincs nyoma, hogy a konyhában valamiféle öntött kő volt, tehát nem kockák, téglalapok, hanem az egész egyben, és abban volt valami minta, de amikor azt felbontották csőrepedés miatta, ami gyakran volt, akkor betonnal öntötték ki a helyét, és így elég rémesen nézett ki. De hogymi volt a fürdőszobában, azt nem tudom. Ott viszont volt egy nád (vagy fonott?) karosszék, a nagyszüleim azt használták, a szagára is emlékszem, és arra, ahogy a falimelegítő kicsit megpörkölte ennek a karosszéknek az oldalát.

Most ennyi, de biztos eszembe jut még annyi minden, amit bánok :)

Csillagos ház - zsidók

Amikor elkezdődött a Csillagos házak program, egy azóta már sajnálatosan hamar (milyen rossz szókapcsolat ez, de nem tudok jobbat, tényleg nagyon sajnálom, és nemcsak neki hamar, hanem a barátságunk szempontjából is hamar) elhunyt új barátnőnk hívta fel a figyelmünket, hogy az ő rokonaik bizonyos Ozoraiékhoz költöztek akkor,én megkérdeztem, akit tudtam, mert saját emlékem sem Ozoraiékról, sem Bokorékról nincs.

A nagybátyám válasza (ő akkor 15 éves lehetett):

Drága Anna, az Ozorai névre emlékszem. Azonban csak a névre, és valahogy arra,hogy volt ott egy fiu akivel problémák voltak, de hogy milyen problémák azt már nem tudom. Ami a Bokor családot illeti, semmiféle emlékem nincsen, még csak a névre sem.

Szia Anna, nagyon kösz, hogy ilyen hamar utána érdeklődtél!

Mellékletben küldöm édesanyám címzését, amit akkor írt, amikor oda költözött az Ozoraiékhoz a Visegrádi utcába. Ők nem laktak ott soha, csak amikor kijelölték a Visegrádi utcai házat csillagos házzá, és az övéket meg nem, a család odaköltözött anyai nagymamám testvéréhez, akinek a férje volt dr Ozorai Viktor ügyvéd. Tehát teljesen rendben van, hogy az ismerősötök nem emlékszik a Bokorékra. Úgy gondolom, hogy csak pár hónapot tölthettek ott, mert mint meséltem, később be kellett költözniük a gettóba, és a Bethlen téren érte őket a felszabadulás.

Az Ozoraiéknak tényleg egy fiúk volt-van, István, aki ma közelíti a kilencvent. Mint problémára, talán arra gondolhatott, hogy szívbeteg volt fiatal korában, és mindig óvták, féltették.  

Majd megírom a történetet is amit elmeséltem.

Ennek kapcsán került elő ez a link, a történész Kende János saját emlékeivel. Azt hiszem érdemes itt egy kicsit továbbkeresni majd.

Az ötvenes évek elejére, ahogy egyáltalán akkor felfogtam, illetve visszanézve valószínűsítem, az én ismerőseim között még mindig sok zsidó család volt. Vagy szinte mindenki az volt. Ma már, illetve nem is ma, hanem pár évvel ezelőtt, amikor az egyházi adót jött beszedni az a néni, aki ez ügyben már hosszú ideje idejárt, na őt sem láttam rég, kérdezte, hogy vajon hova mehetne még a házban - hát az egy két ismerősön kívül nem nagyon tudtam mit mondani. egyrészt persze nem tudom, másrészt meg tudom, hogy nem.

Ancsa, akitől a levelet kaptam, sajnos már nem él, nem tudja elmesélni/megírni a történetet.